Keresztelo

Emili keresztelojet augusztus 9.-en tartottuk, mindosszesen egy honapos szervezes utan. A majusi szulesem es a juniusban lezajlo szakdolgozatom megvedese miatt erre ugyanis julius elottig nem volt idom.

A szertartasra a siofoki Evangelikus Templomban kerult sor. Ferjemmel meg anno megegyeztunk abban, hogy ha az eskuvonk Daniaban lesz, akkor a keresztelot Magyarorszagon tartjuk. Igy is lett. A templom pedig adta magat, hiszen ennek gyulekezetenek mar szuletesem ota a tagja vagyok.

Siofoki Evangelikus Templom

A majdnem ket ora hosszu istentiszteletbol korulbelul 20 perces volt maga a keresztelo. Kislanyunk egy szo nelkul viselte ezt. Emili csak egyszer pityeredett el, amikor a szenteltvizet a lelkesz a fejere ontotte.

A csaladtagjainkon kivul megannyi reg nem latott kedves ismerosunk es baratunk is reszt vett Emili nagy napjan, igen nagy oromunkre. Sajnaljuk hogy csak roviden volt idonk vendegeinkkel elbeszelgetni, de a szertartas utan sietnunk kellett a Piroska Csardaba, ahol szuk csaladi korben fogyasztottuk el az unnepi ebedet.

Csaladtagjainknak dan es magyar feliratu mezeskalacs szivet keszittetunk a keresztelo emlekere. A kisasszonyt pedig tomenytelen mennyisegu ajandekkal kenyeztettek el vendegeink es a keresztelon reszt vevo ismeroseink. Nem gyoztuk kibontani ezeket. ;0)

Szivbol koszonjuk meg egyszer figyelmessegeteket es a megannyi gyonyoru ajandekot. Mindegyiknek egyforman orultunk es alig varjuk hogy Emili egy nap majd ezeket hasznalatba vegye.

Ime  nehany kozuluk amelyekbe valamilyen formaban belecsempesztetek Emili nevet, szuletesi es kereszteloi datumait. ;0)

 

 

 

 

 

Reklámok

Eltevesi maraton

Az egyik dolog amihez hozza kellett szoknom itt Daniaban, az a meleg etel evese volt vacsorara. Mindig is furcsanak tartottam a nap legfontosabb etkezeset lefekves elottre idoziteni, de a 8 ev az idosotthonban akarva-akaratlanul hozzaszoktatott erre.

Ferjem este 6 ora korul er haza a munkabol, en pedig altalaban fel hat korul az egyetemrol. Igy nyaron nem volt gond megvalaszolni az orokos koltoi kerdest arrol hogy mi legyen a vacsora es ki csinalja meg ezt? Mivel itthon voltam, ez az en reszortom volt.

Egy het mulva viszont kezdodik az egyetem, es ebbol kifolyolag en is keson fogok hazaerni. Ferjemmel ket eve megallapodtunk, hogy amelyikonk elsokent er haza, az all neki a vacsora keszitesenek. Ez tokeletesen be is vallt. Hogy megkonnyitsuk dolgunkat, idokozonket azonban eltevesi maratont szervezunk, melynek soran kulonfele eteleket fagyasztunk le egyszemelyes foliatalcakba. Igy a vacsora a huzos napokon pillanatok alatt megvan.

Utolso eltevesunk soran ferjem egyik kedvenc magyar fogasat, rakott krumplit tettunk el. Mindezt csaladom hozzajarulasanak koszonhetoen. Kozos nyaralasunk soran ugyanis alomfinom illatu es izu fustolt kolbasszal leptek meg minket. :o)

A maratoni elteves tizenket adag rakott krumpli lefagyasztasaval vegzodott. A kovekezo projektunk lazzagna lesz. ;o)

Femina noi futas 2014

Mint odahaza nalatok, igy itt Daniaban is kaphato a Femina magazin. Nem vagyok elofizetoje a lapnak, de a minden evben altaluk megszervezett futasnak – kizarolag noknek! – mindig is nagy rajongoja voltam.

A futast jotekonysaggi cellal rendezik meg. Az iden a dan Sclerosis Multiplex alapitvany kapta meg a rendezveny bevetelet. Ot es tiz kilometeres szakasz lefutasara/legyaloglasara lehetett benevezni. En az elsore vallalkoztam, iden elosszor. :o)

A celbaero resztvevoket egy ajandekzacskoval kenyeztette a szervezo Femina lap, telis-tele mozgasra es egeszseges eletmodra osztonzo reklamtermekekkel:

  1. Tina Dickow (dan enekesno) nehany slageret tartalmazo cd peldaul futashoz, valamint egy edzo-cd Anne Bech-kel
  2. ajandekutalvanyok kulonbozo uzletekbe, tobbek kozott harom napos ingyenes edzeslehetoseg egy fitness klubba
  3. noi borotva, ragtapasz es egy barnitokremmel atitatott arctorlo kendo
  4. a legfrissebb Femina lap es annak kulonkiadvanyai
  5. termekek az egeszseges taplalkozashoz: szoja olaj, parmezan sajt, cukormentes narancsle/ragogumi/lekvar/joghurt es csicseriborso

Ha Tina Dickow neve nem mond semmit elso hallasra, ajanlom szamotokra meghallgatni “Open wide” cimu dalat: http://www.youtube.com/watch?v=pyOSi2h7L9E

Talan igy mar ismerosebb lesz. :o)

Eskuvo

Gyerekkori baratnomnek es parjanak tegnap volt az eskuvojuk. Ket hete ertesultem a nagy hirrol. Micsoda kellemes meglepetes volt.

Siettem is a papiriroszerboltba egy fiatalos es romantikus ihletesu gratulalo kartyat venni a szamukra. Epp olyat, mint amilyennek oket ismerem. Az eredmenyt alul lathatjatok.

Ezuton kivanok ismetelten megannyi elmenyekben es kalandokban gazdag, meghitt kozos eletet a most mar fiatal hazasoknak, es talan egy kistestvert a Bazsonak! ;o)

Szulinapi meghivo

Harom het mulva ismet szulinapot unneplunk a csaladban, ezuttal az enyemet.

Mivel az elmult megannyi evben mindig odahaza – Magyarorszagon – tartottuk meg eme nevezetes esemenyt, igy iden ferjemmel arra az elhatarozasra jutottunk, hogy ezuttal mi hivjuk meg csaladomat ide hozzank, egy nyaralassal egybekotott szulinapozasra.

Kozos udulesunkre egy tengerparti nyaralot bereltunk ki, aminek – ha az idojaras is ugy akarja – a kertjeben tartjuk meg a mulatozast. A kerti party temajat megragadva szines meghivokat keszitettunk, rajta ugyanolyan papirdekoracioval, amit majd a kertben is hasznalunk. Az otletet az IKEA papirosztalya adta.

Az eredeti terv szerint kinyitott allapotban szerettem volna elkuldeni a harmonika szeruen osszecsukodo es nyilo papir”gomboket”, de mivel igy nem fertek bele a boritekba, igy nem volt mast tenni, mint megkerni a cimzetteket, hogy ok maguk fejezzek be a lap elkesziteset.

Ime egy kep a nagyjabol negyedig kinyitott gombrol:

Es egy kep arrol, hogy hogyan is kellett volna kineznie, a cimzettek segitsege nelkul ;o)

Valamint a meghivo belulrol…

A visszajelzesekbol hallom, hogy kedves vendegeink elveztek a “kozos egyuttmukodest” a meghivo elkesziteset illetoen. Mi pedig mar igen varjuk, hogy magyaros finomsagokkal kenyeztethessuk a csalad dan oldalat. Igerem errol is keszitek majd kepes beszamolot. :o)

Eurovizios tancdalfesztival 2014

Ezt is megeltem!

Csaladi hagyomanykent gyerekkorom ota minden evben neztuk/nezzuk az Eurovizios tancdalfesztivalt a teveben. Iden elosszor azonban sikerult eloben is nyomon kovetni a megannyi kulonfele zenei fellepot. Most hogy Koppenhagaban lett megrendezve, nem is volt kerdeses, hogy elunk az alkalommal. Mivel a dontore percek alatt elfogytak a jegyek, igy ferjemmel tegnap a show masodik elodontojen vettunk reszt.

Itt kuldom a szines, kepes beszamolot rola. :o)

Megerkezes az Eurovizios busszal, sorban allas az arenaba valo bejutashoz, maga az arena kozelrol (ami egy “kipofozott” gyarepulet), gardrob a kabatoknak es az elmaradhatatlan Eurovizios fan-ek…

Az arena belulrol, a szinpad kozelrol, es utban a sajat helyunk fele…

Az elodonto kezdete es pillanatkepek nehany eloado fellepeserol…

A musor vegezte, valamint kepek a 10.000 resztvevo tavozasarol…

A dontot anyosomeknal nezzuk majd. Hajra magyarok! Kellemes estet es jo szurkolast kivanok mindannyiotoknak holnap. :o)

Back to business

Februar leven ismet megkezdodott az egyetem, ezuttal a negyedik szemeszterem. Az edes semmiteves idoszaka ezennel hivatalosan befejezodott. Erre legkozelebb majd csak junius vege fele lesz idom megint. ;o)

A minap megvettem a tankonyveimet. Ismet tobb fel kilos teglaval bovult ki a konyvespolcom. Harom tantargybol kell majd a nyaron vizsgaznom: Europai Unios jogok, Adminisztrativ jogok (adminisztrativ intezmenyeket szabalyozo jogok, pl. miniszteriumok, Ombudsman, stb.) es Fedezeti- es hitelezoi jogok (ingatlan vasarlasa soran segiti megallapitani tobbek kozott, hogy melyik hitelezonek van elsobbsege sajat hitelenek a visszateritesere az ingatlanra felvett tobb jelzalog kolcson kozul, az ingatlan elarverezese soran).

Az Europai Unios jogi konyvembe sikerult belopnia kis hazanknak magat, egy az ÁNSZT-rol szolo itelettel. Tizenharom – az Europai Unio Birosaga altal kimondott – iteletet kell megtanulnunk oda-vissza a vizsgara, ebbol a magyar “Ker-Optika” ugy az egyik.

Az itelet azert emlitesre melto, mert ez precedens lett a tobbi EU tagallam joggyakorlatara vontakozoan, abban a kerdesben, hogy ha ket EU tagallam jogalkotasa elteroen szabalyoz egy bizonyos termek (ebben az ugyben kontaktlencse) terjeszteset egy adott allamban (Mo-on), akkor a ket allam kozul melyiknek a jogalkotasat kell tiszteletben tartani: amelyikben a termeket eloallitjak, vagy amelyikben ez fogyasztasra/felhasznalasra kerul?

Lehet megtippelni hogy jovo heten kinek kell egy power point eloadast kesziteni errol az ugyrol. ;o))

A fovarosi fopalyaudvar bejaratanal

Mig Budapesten az autotulajdonosok a parkolohelyek hianyatol stresszesek , addig Koppenhagaban a biciklisek (koztuk en is) a ritkasagszamba meno biciklitarolokert kuzdik nap mint nap csataikat. A kepek a fovarosi fopalyaudvar bejarata elott keszultek pentek delutan. Ki kepes ebben a biciklihalmazban megtalalni a bringajat?

Ujrahasznositas egy joleti allamban. Hogyan is?

Idekoltozesem ota mindig is imponalt, hogy Daniaban visszavalthatoak az uvegek es flakonok. A mai napig nem ertem, hogy ez miert nem jellezmo kicsiny kis hazankra. Ennek a rendszeret, ahol korabban egyesevel lehetett az uvegeket bevaltani, a danok az iden kifejlesztettek egy modernebb es idotakarekosabb rendszerre. Ez egyenlore meg csak “proba” szakaszban mukodik a fovaros ket erre kijelolt ujrahasznosito telepen, de remelhetoleg jovotol kiterjesztik ezt Koppenhaga tovabbi telepeire is.

Hogy mibol is all ez a modern rendszer?

Elosszor is az uvegeket egy az allomason arult specialis zsakba kell gyujteni. Ha megtelt a zsak, irany az ujrahasznosito telep. Itt egy hatalmas gep varja az embert, amelynek ajtaja csak akkor nyilik fel, ha behelyeztuk a hitelkartyankat ebbe.

Igy nez ki maga a gep belulol:

Es a behelyezett gyujtozsakkal, amit a gep magatol lemer, beolvas es ennek alapjan megallapitja a visszajaro penz osszeget. Ezt pedig automatikus atutalja a hitelkartyara. Voala! Nem oriasi?

Vegezetul itt lehet venni az ujabb zsakot a kovetkezo gyujtesi idoszakra. :o)

 

Hazai izek

Ha a dan piacon – egyenlore – csodaszamba is mennek a magyar termekek, egyvalamit mindig meglehet talalni a nagyobb aruhazak kinalata kozott: a magyar csemegepaprikat. Mmm… mi is lehetne finomabb az otthoni izeknel?! :o)

A kovetkezoket tuntettek fel a csomagolason: Szarmazasi orszag: Magyarorszag, Elso osztalyu termek, Csomagolta: Garten LTD, Budapest